Na persze csak olyat, ami nem harap, sőt meg lehet simogatni… Itt a Stiefel Virtuális Állatkert, amelynek segítségével irodájába, iskolájába vagy lakásába varázsolhat a WWF Magyarország által különösen védett állatok közül tízet.
A budapesti Duna Plaza támogatásával és a WWF Magyarország együttműködésével elkészített 3D-s állatmodellek megjelenítéséhez csak le kell töltenie a Stiefel ARRA alkalmazást az AppStore-ból vagy a Google Play-ről. Telepítse az alkalmazást, nyomtassa ki az állatos képeket (ezek az ún. markerek), vágja ki őket, indítsa el az applikációt, majd irányítsa a kamerát a markerre – és máris megjelenik a kiválasztott állat. Akár fekete-fehérben is kinyomtathatja a markereket! Minél nagyobb méretű a marker, annál nagyobb lesz a megjelenített állat is.
Az alkalmazást úgy is telepítheti, hogy beolvassa a markeren található QR-kódot. Internet kapcsolat szükséges. Sajnos, az alkalmazás Windows telefonokon nem működik.
Egy múzeumban az állandó kiállításon az eddig is berendezett kiállítótérben kellett elhelyezni egy oda illeszkedő markert, ami egy zöld levél sziluett lett. Ennek segítségével ARRA-ban a lábnyom leletek felett megjeleníthető az animált 3D-s dinoszaurusz rekonstrukció.
Az ARRA alkalmazást a bal oldalon található markerre irányítva Ön is megnézheti a dinoszauruszunkat!
Legyen Önnek is egyedülálló, modern névjegye az ARRA-val! Így partnerei nem csak a szükséges adatokat olvashatják el cégéről és Önről, hanem egy komplett bemutatkozó szöveget is magukkal vihetnek!
Foglaljon helyet Arany János mellett!
© 2023 Stiefel Interactive | Minden jog fenntartva! | Készítette: honlap-weboldal.hu | Cookie Szabályzat | Adatkezelési Tájékoztató | Impresszum